horoszkóp

A békéscsabai pedofil öt és fél év börtönt kapott

2013.03.14. 16:55

Öt és fél év börtönbüntetést szabott ki csütörtökön a Békéscsabai Járásbíróság B. Jánosra, aki egy most tizenhárom éves kisfiúval fajtalankodott, egy másik, most tizenegy évest pedig megpróbált rávenni erre – írja a beol.hu. B. János az utolsó szó jogán bocsánatot kért a gyermekek szüleitől, illetve kérte, vegyék figyelembe: szexuális zavarai vannak.

A vádlott nem mindent ismert be: dr. Varga Magdolna bíró elmondta, B. János régóta ismerte az 1999-ben született kisfiú szüleit és két testvérét, azokkal baráti kapcsolatot ápolt, évente több alkalommal meglátogatta őket. Volt, hogy kettesben maradt a gyermekkel, ilyenkor „piszkálta”. „Egy visszahúzódó, gátlásos kisfiúról van szó. Úgy érezhette, hogy ő hibás, de azt tudta, hogy nem helyes, amire kérik.

Tavaly szeptemberben látogatta meg a családot utoljára, ekkor a fiú sírva szaladt ki a szobából, de csak később mondta el, mi történt. Közben a tanulmányi eredményei is folyamatosan romlottak. A kisfiú elmondta, hogy B. Jánossal csak a kamaszodásról és a Bibliáról lehetett beszélni. „Ekkor már tudatosult benne, hogy ami közte és a vádlott között történt, az rossz."

B. nem fenyegette, viszont fogdosta, simogatta a fiú nemi szervét, aki hiába kérte, hogy hagyja, a vádlott mindig újrakezdte. Amikor a gyerek nagyobb lett, akkor már húzogatta is a nemi szervét, ami fizikailag is fájdalmat okozott neki – ezt a bíró folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszaknak minősítette.

A másik kisfiú esetében eredménytelen rábírással megvalósuló megrontásával vádolták, ezzel úgy bukott le, hogy megvizsgálták a férfi számítógépeit. Mint kiderült, az akkor tíz-, most tizenegy éves gyerekkel egy csevegőprogramon keresztül beszélgetett, arra kérve, hogy húzza fel a pólót, vagy le a nadrágot, meztelenítse le magát.

„Ez traumatikus élményként maradt meg benne, sokkot kaphatott" – mondta el dr. Varga Magdolna. A férfi személyes találkozáskor is kérte a gyereket, hogy vetkőzzön le, és hadd fogdossa meg a nemi szervét, de a fiú nem hagyta magát. A tárgyaláson a vádlott azzal védekezett, hogy puszta kíváncsiság vezérelte, nem érzett izgalmat, ezt a Békéscsabai Járásbíróság nem fogadta el.

Top secret

B. Jánostól három számítógépet és több lemezt foglaltak le, az internetről letöltött, pornográf anyagokat tartalmazó lemezeket a férfi  „Top secret”, tehát szigorúan titkos felirattal látta el. A letöltött pornók többségén pubertás korban lévő kisfiúk szerepeltek, a gyűjteményben több ezer képpel és több száz videóval.

Elmeszakértők és pszichológusok szerint B. János nem szenved olyan kóros elmeállapotban, hogy ne ismerhette volna fel cselekményei súlyát. Pszichoszexuális fejlődési zavarban is szenved, ami részben annak is köszönhető, hogy gyermekként molesztálták. A vizsgálat megállapította a pedofíliát, és hogy pubertás korban lévő kisfiúk iránt érdeklődik.

A Békéscsabai Járásbíróság végül öt  és fél év börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész súlyosbítást kért, a védelem elfogadta a döntést.

15%
3899 Ft
3315 Ft
15%
2999 Ft
2550 Ft