horoszkóp

Civilek keresik az eltűnt diáklányt

2013.03.19. 08:01 Módosítva: 2013-03-19 09:08:48

Több mint egy hete tűnt el Szabolcsik Andrea Szirmabesenyőről, azóta semmi hír róla. A Blikk információi szerint a lány kabátját a szeméttelep közelében találták meg, és arról  hídról, ahol utoljára látták, ujjlenyomat mintát is vettek. Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóügyeletese kérdésünkre elmondta, hogy ezt az információt nem tudja megerősíteni, viszont hangsúlyozta, hogy az ügyet továbbra is közigazgatási eljárás keretein belül folytatják, ami annyit jelent, egyelőre nem utal nyom arra, hogy elrabolták volna, ahogyan azt a lány édesapja feltételezi.

szabolcsikandrea

Szabolcsik Béla, Andrea édesapja megkeresésünkre elmondta, hogy civilekkel összefogva kutatja át a környéket, és keresi a lányát. Elmondása szerint őt a rendőrség semmiben nem tájékoztatja, azt is az újságokból tudta meg, hogy állítólag előkerült lánya kabátja.

Mint azt korábban megírtuk, a 18 éves Szabolcsik Andrea március 11-én miskolci középiskolájából indult haza, utoljára Szirmabesenyőnél látták a lányt, aki távolsági busszal ment haza. A rendőrség azt kéri, bárki információval rendelkezik az eltűnt lány tartózkodási helyéről, keresse meg őket.