Egy év után került elő az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy elütött egy szeghalmi férfit, majd a csatornába lökte - írja a beol.hu. A rendőrség eredetileg közigazgatási eljárásban vizsgálta az ügyet, de később kiderült, hogy közlekedési baleset áldozata lehet az elhunyt.

A vizsgálat szerint, 2012 március 26.-án az áldozat az úttesten gyalogolt, amikor elütötte egy autó. A kocsi vezetője megállt, majd az eszméletlen állapotba került sérültet betette az autójába, elvitte az utca végénél lévő Óberettyó csatornához, betette a sűrű nádasba, majd elhajtott. A férfi, ha időben orvoshoz kerül, túlélhette volna a balesetet. A rendőrség a 46 éves szeghalmi B. Györgyöt gyanúsítja, kezdeményezte előzetes letartóztatását.