Akár 300 halálesethez is köze lehet a még februárban letartóztatott brazil doktornőnek, Virginia Soares de Souzának – írja a BBC. A curitibai Evangélikus Kórházban dolgozó nő és társai a gyanú szerint betegek sokaságát fullasztották meg. Jelenleg hivatalosan hét halálesettel gyanúsítják őt, de további 20 eset nagyon gyanúsnak számít. De Souza csütörtökön óvadék ellenében szabadulhatott, bár az ügyészség mindenképpen vissza akarja vitetni a börtönbe.

Az 56 éves özvegy orvos izomlazítót adott be a betegeknek a délbrazil kórházban, majd lekapcsolta őket a lélegeztetőgépről. Emiatt képtelenek voltak lélegezni, nem jutottak oxigénhez és megfulladtak. Rajta kívül három orvost, három nővért és egy fizioterapeutát is meggyanúsítottak a gyilkosságokkal.

A nyomozók folyamatosan nézik át a kórházban az utóbbi hét évben elhunyt 1700 ember orvosi papírjait – közölte a brazil Globo hírcsatorna. Mario Lobato, az egészségügyi minisztérium által kijelölt főnyomozó jelentette ki, hogy 20 gyanús eset, és további 300 alaposan átnézendő eset van még.

A Reuters felvételeket is nyilvánosságra hozott, miszerint az orvoscsoport célja kórházi ágyak felszabadítása volt. "Ki akarom tisztítani az intenzív osztályt" – mondta de Souza, hozzátéve, hogy ők csak megadják az utolsó lökést azoknak, akik a halál szélén egyensúlyoznak. Elias Mattar Assad, a nő ügyvédje azzal védekezett, hogy "be fogjuk majd bizonyítani, hogy minden, ami az intenzív osztályon történt, igazolttá válik az orvosi szakirodalom által".