Öt gyerek meghalt az észak-franciaországi Saint-Quentinben egy háztűzben, mert nem tudtak bemenni az égő házukba, a házban tartózkodó apa túlélte a tüzet, ami az eddigi vizsgálatok alapján nem gyújtogatás volt, hanem baleset – írja a L'Express. Az apa szombat éjjel fél tizenegy körül ébredt arra, hogy ég a házuk, és füstben áll az egész. Kiugrott az első emeleti szobája ablakából, ahol az addigra már a füstölő házhoz siető szomszédok elkapták, majd egyből átadták a könnyebb égési sérüléseket szenvedett apát a mentőknek. A férfit azonnal kórházba szállították, és megkezdték az ellátását, eltelt néhány perc mire el tudta mondani, hogy a gyerekei még a házban vannak. A tűzoltók megpróbálták kihozni a 2 és 10 éves kor közötti gyerekeket, de nem sikerült nekik, a ház annyira rossz állapotban volt már addigra, hogy nem tudtak bemenni. Az oltás után találták meg az öt gyerek holttestét, akiknek fulladás okozt a halálát. A gyerekek csak a hétvégére voltak az apjuknál, egyébként az anyjuknál élnek. Nem ez volt az egyetlen tűzhalál a hétvégén Franciaországban. Párizs egyik balhés külvárosában, Aubervilliers-ben az egyik lakótelepi házban a lakók és néhány illegális lakásfoglaló összevesztek egymással, aminek egy környékbeli elmondása szerint az lett a vége, hogy valaki bedobott az egyik lakásba egy Molotov-koktélt. Három ember meghalt, 4 súlyosan, további 9 pedig könnyebben megsérült a keletkező tűzben. A rendőrség a Molotov-koktél bedobását nem erősítette meg, de a gyújtogatás ténye szinte biztos.