Három év, fogházban letöltendő szabadságvesztést szabott ki a Gyöngyösi Járásbíróság egy betegszállító autó sofőrjére, mert a férfi a felelős azért a balesetért, amely négy ember halálát okozta tavaly márciusban. Az ítélet nem jogerős – közölte az Egri Törvényszék sajtószóvivője kedden. Nyíri Beáta elmondta: a bíróság több ember halálát előidéző közúti baleset gondatlan okozása miatt marasztalta el a férfit.

A baleset 2012. március 30-án történt a Heves megyei Visonta közelében, a helyszínen hárman haltak meg, egy utas kórházba szállítása után, illetve a sofőr is súlyosan megsérült. A betegszállító autó Miskolc felé haladt a 3-as főúton, gyöngyösi és abasári lakosokat vitt, az úticél Hatvan volt. A vádirat szerint 117-125 kilométer/órával haladt a kisbusz, amikor a sofőr elvesztette fölötte az uralmát. Az utasok kirepültek a járműből, mivel egyikük sem használta a biztonsági övet. Az ügyészség súlyosbításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.