A kulcsi mészárlással gyanúsított H. Csanád Jutas orvosai szerint már közösségbe engedhető, így egy több fős cellában él. „A kezelések eredményeként már tiszta a tudata, pontosan tudja, mit tett. Nyugodt, eddig semmiféle összetűzésbe nem keveredett senkivel az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben” – mondta a Vasárnapi Blikknek Hortobágyi Tibor, a férfi ügyvédje. „Bezárása óta senki nem látogatta, sem életben maradt rokonai, sem ismerősök” – tette hozzá az ügyvéd. H. Csanád jelenleg könyvtárosként dolgozik, ügye legkorábban ősszel kerülhet a bíróság elé.

H. Csanád tavaly április 4-6. között brutálisan   gyilkolta meg nagyszüleit bátyját és apját, illetve anyját, nővérét és annak barátját súlyosan megsebesítette. A férfit még 6-án elfogták egy közeli bozótosban.