horoszkóp

Elfogták egy tápiószelei férfi zsarolóit

2013.04.13. 11:56

Hárommillió forintot követelt egy ismeretlen telefonáló egy 29 éves tápiószelei férfitól, azzal fenyegetve, ha nem fizet, megöli őt, és családjának is baja eshet. A zsarolót és társát rövid időn belül elfogták, pénteken mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyzeték - közölte honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szombaton. A közlemény szerint a sértett csütörtökön, azt követően tett feljelentést a Ceglédi Rendőrkapitányságon, miután az ismeretlen telefonáló többször is jelentkezett, megismételve követelését, majd a pénz átadásának idejét és helyét is megjelölve. A nyomozók és az ügyészség együttműködésének köszönhetően néhány órán belül azonosították a mobilhívások kezdeményezőjét, majd a pénz átadásának helyén elfogták a 30 éves Sz. Zsoltot és a 31 éves M. Tamást - írták. A két törteli férfit őrizetbe vették és kihallgatták, ellenük a PMRFK súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. Az illetékes bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottakat - tették közzé a police.hu-n.