Volt szemtanúja a Bara József halálával végződő izsáki kényszervallatásnak: a törzszászlós vallomást tett – írja a Bors. A lap információi szerint kényszervallatás és halált okozó testi sértés gyanújával előzetes letartóztatásba helyezet B. Viktor és B. Csongor mellett egy harmadik rendőr is az izsáki rendőrőrsön tartózkodott hétfő éjszaka, amikor egy román állampolgárságú férfit halálra vertek lopás gyanúja miatt. A lehetséges koronatanú törzszászlósi rangban szolgál, és megpróbálta leállítani a kollégáit, ám amikor ez sikertelen volt, elhagyta az őrsöt. Gyugyi Csilla, a nyomozást folytató Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője nem erősítette meg és nem is cáfolta a lapnak az értesülést. Mint mondta: a folyamatban lévő nyomozás adatait nem kívánják megosztani a közvéleménnyel. Gyugyi Csilla vasárnap délután az MTI-vel közölte: az ügyészség a nyomozás érdekeire tekintettel nem kívánja kommentálni az információt. Kiszely Zsuzsa ügyvéd, B. Viktor védője szintén MTI-vel közölte, nincs arról tudomása, hogy jelen lett volna egy szemtanú a történteknél. Ugyanakkor közölte: amennyiben így történt, akkor a rendőrségi törvény szerint az illetőnek azonnali jelentési és intézkedési kötelezettsége lett volna. A Kecskeméti Járásbíróság csütörtökön nem jogerősen harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két, azóta leszerelt rendőrt.