horoszkóp

Teljesen kiégett egy családi ház Szigethalmon

2013.04.26. 12:42
Ar3118 pix

Még dolgoznak a tűzoltók annál a kétszintes, szigethalmi családi háznál, ami pénteken délelőtt, egyelőre ismeretlen okok miatt kigyulladt, és szinte teljesen porig égett. Értesüléseink szerint a Volánbusz állomás melletti, Dózsa György utcai házhoz három tűzoltóautó érkezett ki a bejelentést követően. Úgy tudjuk, a lakók a tűz keletkezéséhez képest meglehetősen későn értesítették a tűzoltókat, amit az egyik szomszéd azzal magyarázott, hogy nem tudták, milyen telefonszámot kell hívni. Akkora volt a tűz, hogy a szomszéd ház oldala is megpörkölődött. A kár nagyjából 20-30 millió forint lehet. Spitz Alexandra, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője úgy tájékoztatott: a körülbelül száz négyzetméteres ház teljes terjedelmében égett. A szigetszentmiklósi tűzoltóság mellett a katasztrófavédelmi szolgálat és a 22. kerületi tűzoltók is kivonultak a helyszínre, jelenleg is zajlanak az oltási munkálatok. A szóvivő szerint a ház lakhatatlanná vált a tűz következtében, lakosságvédelmi intézkedésre (az ott élők elhelyezésére) nem volt szükség. A tűzoltó hadnagy tájékoztatása szerint a házból négy darab 11,5 kg-os PB-gázpalackot, és 2 turistapalackot hoztak ki a szakemberek. A Velvet információi szerint a helyszínre a mentő is kiérkezett, három felnőttet és egy gyereket vizsgáltak meg.