horoszkóp

Előzetes letartóztatásba került két csornai önbíráskodó

MTI
2013.05.12. 12:51

Önbíráskodás megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyeztek két csornai férfit, akik fegyverrel és késsel fenyegetőzve követelték egy kölcsönszerződésből származó tartozás kifizetését egy magyarkeresztúri asszonytól - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
Kocsis Tünde alezredes tájékoztatása szerint a férfiak néhány nappal ezelőtt négyszázezer forintos tartozás kifizetését követelték a 30 éves nőtől. Két nappal később az éjszakai órákban rugós késsel és pisztollyal felfegyverkezve ismét megjelentek az asszony lakásán, életveszélyesen megfenyegették és kétszázezer forint megfizetésére szólították fel. A sértett és két kiskorú gyermeke útlevelét jogtalanul elvették, annak visszaadását a tartozás kifizetésétől tették függővé.
Az asszony feljelentését követően a rendőrség néhány órán belül elfogta a 25 és a 32 éves gyanúsítottat. A házkutatás során a rendőrök a bűncselekmény elkövetésekor használt kést és fegyvert lefoglalták, az eltulajdonított útleveleket megtalálták. A két férfi előzetes letartóztatását a Győri Járásbíróság rendelte el.