A rendőrök vasárnapra virradóra lelőttek egy fegyverest, aki végzett egy anyával, annak fiával, a nő másik három gyerekét pedig túszként tartotta fogva a New Jersey állambeli Trentonban. A túszejtő halála egy pénteken elkezdődött, 37 órás fegyveres drámának vetett véget. A rendőrök azután szálltak ki a 44 éves Carmelita Stevens házához, hogy az ismerősei jelentették: a nőt huzamosabb ideje nem látták. Néhány telefonhívás után kiderült, hogy Stevens két lánya már 12 napja nem volt iskolában. A nő házába először behatoló kommandósok erős hullaszagot éreztek. Mint kiderült a szeretője, a 38 éves Gerald Murphy már napokkal ezelőtt végzett Stevensszel és annak egyik - 13 éves - fiával. A férfi fogva tartotta a nő 18 és 16 éves lányát és 4 éves kisfiát. A túszokat bántalmazta és megerőszakolta. A rendőrök a hosszas túsztárgyalás során élelmet juttattak be a gyerekeknek, akikkel Murphy a ház emeletén barikádozta el magát. Támadásra akkor szánták rá magukat, amikor úgy ítélték, hogy Murphy "romló elmeállapota" miatt a túszok élete veszélybe került. A vasárnap hajnali behatoláskor egyetlen lövés dördült, a túszejtő a kórházba szállítás után meghalt. A rendőrök a ház pincéjében élve találtak rá Stevens ott rejtőzködő, 19 éves fiára. Murphy nem volt apja Stevens egyik gyermekének sem. A férfi büntetett előéletű, a bűnlajstromán a szexuális bűncselekménytől a súlyos testi sértésen át a rablásig sok minden szerepelt. A kettős gyilkosság és a túszejtés indítékát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.