Megkéseltek egy 12 éves orosz kisfiút, aki a szüleivel nyaralt egy krétai hotelben - írja a Daily Mail. A fiút a szálloda egyik dolgozója bántalmazta brutálisan, aki  animátorként dolgozott. Nyikita Onyisenkot katonai repülőgéppel szállították kórházba. A gyerek életveszélyes állapotban van, legalább 20 szúrás érte a hátán, a mellkasán, és egyéb testrészein. A gyereket egy athéni gyerekkórházba szállították, ahol több műtétet is végrehajtanak rajta.

Az eset körülményei tisztázásra várnak, de az biztos, hogy az édesanya este 9 körül értesítette a hatóságokat, hogy a gyereket nem találja. A kisfiút végül hajnali kettő körül találták meg az ötcsillagos hotel melletti koszos parkolóban, hatalmas vértócsában feküdve.

A nyomozók szerint az este folyamán a holland alkalmazott elvette a gyerek laptopját és mobiltelefonját. A gyerek ezt észrevehette, követte a férfit a parkolóba, ahol az nagy valószínűség szerint leszúrta. A kést később a támadó lemosta, és egy tűzoltótömlőben dugta el.

A kórház igazgatója, Panos Ephstathiou elmondta, hogy a gyerek még mindig kritikus állapotban van. " A betegnek később komoly problémái lehetnek az alsó végtagjaival, sok esetben ezek a sérülések amputációhoz is vezethetnek.

A hatóságok, attól tartva, hogy elmaradnak a pénzes külföldi turisták, sajtóközleményt adtak ki, melyben azt taglalják, hogy elszigetelt esetről van szó, és az ország biztonságos.