Félholtra verte nevelőjét, 8 év múlva szabadulhat

2013.05.22. 12:51

A BaOn.hu információi szerint jogerősen nyolc év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla május 22-én szerdán azt a fiatalt, aki gyermekkorú társával brutálisan összevert egy nevelőt a bócsai gyermekotthonban még 2011-ben.

A korábban kétszer elítélt, gyermekotthonban nevelkedő G. Zsolt és gyermekkorú társa, az akkor 13 éves K. Márk 2011. december 28-án elhatározták, hogy az otthonból Budapestre szöknek, mert a fővárosban akartak szilveszterezni. Azt tervelték ki, hogy az egyik nevelőt – az ügy sértettjét – egy vaslapáttal K. Márk hátulról leüti, majd elveszik a gépkocsiját.

Zsolt beszélgetéssel lekötötte a nevelő figyelmét, majd a mögöttük érkező Márk a lapáttal leütötte a férfit. A sértett az ütéstől azonnal előre esett, és a földön fekve félig eszméletlenül szuszogott. A brutális támadóknak ez nem volt elég: K. Márk még kétszer fejen ütötte a lapáttal a férfit, aki teljesen elveszítette az eszméletét. G. Zsolt ezt követően még kétszer gumicsizmával a nevelő arcába rúgott.

A két támadó elvette a férfitól az autója kulcsait és a mobiltelefonját, majd elhajtottak Budapest felé. A kocsit a főváros mellett az autópályán hagyták, mert kifogyott az üzemanyag. Innen taxival a vádlott nagynénjének lakására mentek, ahol elmondták a történteket. A hallottakról a nagynéni telefonon beszámolt G. Zsolt édesanyjának, aki ezt követően értesítette a rendőrséget, így G. Zsoltot és K. Márkot még azon az éjjelen elfogták.

Közben Bócsán, amikor a gyermekotthon lakói észrevették, mi történt nevelőjükkel, értesítették az igazgatót, aki szólt a rendőrségnek. Nemsokára a mentők is kiértek, és a nevelőt kórházba szállították.

A sértett a bántalmazás következtében közvetlenül életveszélyes sérülést szenvedett, amely gyógytartama elérte a 6 hónapot. Amennyiben nem részesül akkor gyors és szakszerű orvosi ellátásban, halála is bekövetkezhetett volna – áll az első fokon eljáró bíróság ítéletében.

Az ügyben első fokon a Kecskeméti Törvényszék hozott ítéletet idén márciusban. A vádlottak padján G. Zsolt egyedül ült, mert tettestársa, K. Márk a támadás idején gyerekkorú volt, mely kizárja a büntethetőségét.

G. Zsoltot első fokon, nem jogerősen 10 év fiatalkorúak börtönére és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Törvényszék. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és ügyvédje enyhítésért fellebbezett. Így került az ügy az Szegedi Ítélőtáblára. A táblabíróság G. Zsoltot közfeladatot ellátó személy sérelmére, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek. G. Zsoltot jogerősen 8 év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélték.