Machetével számoltak le Londonban egy katonával

2013.05.22. 22:00

Még nem teljesen tisztázott, miért támadott meg két férfi egy harmadikat a nyílt utcán, a London közeli Woolwichben, de az áldozat a Daily Mail szerint angol katona volt, így az esetet esetleges terrorcselekményként vizsgálják. Kikerült egy felvétel, amin az egyik támadó véres kézzel magyaráz a halott mellett közvetlenül a támadás után.

„A mindenható Allahra esküszünk, hogy sose hagyunk fel az ellenetek folytatott harccal. Ezt csak azért tettük, mert muszlimok halnak meg minden nap, a szemet szemért, fogat fogért elv szerint jártunk el. Sajnáljuk, hogy annak a nőnek ezt végig kellett néznie, de a mi hazánkban is ilyeneket kell a nőknek végignézniük. Sosem lesztek biztonságban. Váltsátok le a kormányotok, az nem törődik veletek” – mondta a férfi.

A két támadó megvárta a kiérkező rendőröket – őket is meg akarták támadni – a rendőrség elfogás közben meglőtte őket, most épp kórházban vannak. Az eset szemtanúi azt mesélték a BBC-nek, hogy a férfiak először elgázolták az áldozatot, aztán kaszabolták szét brutálisan.