Feleségének megölésével gyanúsítanak egy csongrádi férfit, aki csütörtök este a Tisza-parti város közelében közlekedési balesetben életét vesztette – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Szenti Szabolcs elmondta: a bűncselekmény elkövetése után a gyanúsított a kiskunfélegyházi úton feltehetően öngyilkossági szándékkal egy kamionnak hajtott. A férfi a helyszínen meghalt, a kamion sofőrjét a mentők kórházba vitték – közölte a százados. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást – tette hozzá a szóvivő.