Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság a váci Jávorszky Ödön kórházban pénteken tartott kihelyezett ülésén azt a férfit, aki az egyik kórteremben szerdán halálra késelte betegtársát - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az ülést követően az MTI-vel. Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint a nyomozási bíró az egyelőre 30 napra elrendelt kényszerintézkedéssel helybenhagyta az ügyészség azon álláspontját, amely szerint a bűncselekmény súlyos büntetési tétele miatt tartani lehet a gyanúsított szökésétől, s fennáll a bűnismétlés veszélye is. Ez utóbbi aggályt az támasztja alá, hogy a váci kórház kardiológiai osztályán kezelt gyanúsított úgy vélte, többen az életére akarnak törni, ezért - ezt megelőzendő – szerdán késsel hátba szúrta a szobatársát, aki a gyors orvosi segítség ellenére a helyszínen meghalt - tette hozzá a szóvivő. Az előzetes letartóztatás idejére a gyanúsítottat átszállítják a tököli rabkórházba – mondta Gyugyi Csilla.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének korábbi közlése szerint a 60 éves fóti K. Pál szerda dél körül többször megszúrta 78 éves betegtársát, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni. A férfi ellen emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást.