Felfüggesztette a péntek déli kitelepítési határidő alkalmazását Budapest Főváros Védelmi Bizottsága Budafok-Tétényben. A kitelepítésre való felkészülés a lakosság számára jelenleg is kötelező - közölte Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP), a XXII. kerület polgármestere és Ott János katasztrófavédelmi elnökhelyettes az MTI-vel. A helyi védelmi bizottság arról döntött, hogy helyszíni ellenőrzést tartanak, amint a Duna vízállása Budapest belvárosában a Vigadó térnél eléri a 870 centiméteres vízállást. A helyszínen tapasztaltak alapján határoz majd a bizottság a kitelepítés esetleges elrendeléséről. Amennyiben elrendelik a kitelepítést, arról a lakosságot hangosbemondón, a kerület honlapján és a médián keresztül is értesítik. Ezt a hírt helyi tudósítónk is megerősítette.
Szerdán Budafok-Tétény sajtófőnöke azt közölte az MTI-vel, hogy 221 embert telepíthetnek ki a kerületben a fővédvonal és a Duna közötti hullámtérből.

Update: Elrendelték Győrújfalu kitelepítését - tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök kevéssel 19 óra után az MTI-t. Győrújfalun a bejelentés után semmilyen kapkodás jelei nem látszanak. A helyi Volán-társaság 15 üres busza várja a kitelepítendő lakosokat - jelentette a helyszínről péntek este az MTI tudósítója. Nagy Imre Attila független polgármester az MTI-nek azt mondta, a kitelepítésről szóló döntés nem a védelmi bizottság ülésén született, ott ugyanis nem volt egyetértés az ügyben. Hangsúlyozta, a település vezetőjeként továbbra is úgy gondolja, hogy a Mosoni-Duna szombat déli tetőzésekor is állni fog a gát.