A felhőszakadás közreműködésével bekövetkezett, amitől a Vár alatt élő vízivárosiak tartottak, az I. és II. kerületi negyed megadta magát a víznek, az autók lassan próbálnak a vízben haladni. Az interneten máris több kép és videó terjed erről, az alábbi a Fő utca és a Kacsa utca sarkán készült. A Fővárosi Katasztófavédelem szóvivője az MTI-nek azt mondta: egyértelműen a felhőszakadás miatt áll a víz a budai Bem téren és a Margit híd alatti területen szombat délután. Kisdi Máté úgy fogalmazott: a hegyről lezúduló töménytelen mennyiségű víz okozza a problémát, gátszakadásról nincs szó. A környéken minum harminc centiméteres víz áll. Kisdi az MTI-nek elmondta, a helyszínre vonuló csatorna művek szakemberei a vizet átszivattyúzzák a Dunába. Közölte, a víz miatt jelenleg nem járható a Bem rakpart és a környező utcák. Az egyik környéken lakó beszámolója szerint fél hat környékén lassan apadni kezdett a víz.

A II. kerületi Király Gyógyfürdő udvarában stabilan, magasan áll a víz, mivel az egyik legrégebbi épület a Fő utca környékén, és mélyebben van, mint a többi – írta egyik olvasónk csatolt fotója mellé.