horoszkóp

Elöntötte az árvíz a váci börtönt

MTI
2013.06.11. 18:43

Komoly gondokat okozott a Váci Fegyház és Börtönben az udvaron vasárnap még térdig álló víz, de a Duna áradása miatti veszély már elmúlt, megkezdődhetett az iszap feltakarítása és a fertőtlenítés - közölte Kopcsik Károly büntetés-végrehajtási ezredes, börtönparancsnok kedden.

A létesítmény falain kívül másfél méter magasságban állt a kiáradt Duna, a börtön udvarát is térdig érő víz borította. Veszélybe került az energiaellátás, ezért öt mobil aggregátort helyeztek készenlétbe, de azok alkalmazására végül nem volt szükség. A börtön védelmén hét szivattyú dolgozott folyamatosan, miközben hétezer homokzsákkal rakták körbe az épületet, és további 25 ezer homokzsák megtöltésével segítették a város többi veszélyeztetett pontjánál dolgozókat.

A büntetés-végrehajtási intézetben az árvízi védekezést 370 elítélt végezte, több mint százan pedig a gátakon álltak helyt, a személyi állomány 50 tagjának felügyelete mellett. A börtönben dolgozók szolgálaton kívül, önkéntesként is részt vettek az árvízi védekezésben. Kedd délutánra elhárult a veszély, jelenleg az iszap feltakarítása és a fertőtlenítés zajlik. A 790 elítélt biztonságos fogva tartását a veszélyhelyzet idején is fenn tudták tartani.