Egy Facebookon keringő fotón egy fiatal párocska látható egy HÉV-en vagy metrón, akik elloptak egy telefont, és keresik őket. A közösségi kutatás szülőatyja, Péter mesélt a Velvetnek a történetről (neki két hete szintén ellopták a telefonját). A sztori úgy kezdődött, hogy Péter jóbarátja ment haza a munkából, megállította a sorompó a vecsési vasúti átjárónál, majd leszakadt az ég (ez a hétfői nagy zivatar idején történt). Ekkor kéredzkedett be hozzá egy fiú és egy lány, hogy vigye el őket valameddig. "Vecsésen úgy működik a dolog, hogy kisváros, az emberek bíznak egymásban" – indokolt Péter.

Miután kiszálltak, 2-3 perccel később észrevette a férfi, hogy a céges okostelefonja eltűnt a könyöklőnél lévő rekeszből. "Rögtön utánuk is ment, egy saroknyira utol is érte őket, kérdőre vonta őket" – folytatódott a saga. A srác össze-vissza beszélt, azt is felajánlotta, hogy kutassa át. Az áldozat ezt nem akarta, a fiú pedig odaadta a személyijét (később kiderült, hogy valószínűleg ez is lopott volt), hogy írja le az adatait, a lány pedig egy telefonszámot és egy címet mondott be. A szám persze fals volt, a címről pedig kiderült, hogy a vecsési 2. számú posta címe.

Másnap felejelntést tettek, a férfi vett egy másik készüléket, Péter pedig vállalta, hogy telepít mindent a telefonon, szinkronizálja az adatokat. Mivel Windows-alapú készülékről volt szó, az adatok megvoltak egy központi szerveren, így a meglévő fotókat is meg tudták nézni. "Akkor láttuk, hogy van ott több furcsa, ismeretlen kép" – mondta Péter, aki szerint 15 képet készített magáról a pár valamilyen tömegközlekedési járművön. "Röhögtünk, mert nem tudtunk mit csinálni, ennyire nem normálisak nem lehetnek" – tette hozzá. A hely- és időkoordináták is megvoltak, így tudták követni, merre jártak két napja.

Mivel Péter telefonját is ellopták, és akkoriban ő is megosztotta a lopást, úgy gondolta, ezúttal is célravezető lehet a dolog. Ekkor rakta fel a képüket (a rendőrség szerint legálisan), majd szép lassan elkezdett terjedni a neten a történet. "Először mindenki kiröhögte őket, aztán beleírtam egy tízezer forintos jutalmat, akkor pörgött fel igazán a megosztás" – mondta a pénzéhes emberekről. Arra tippeltek, hogy a posta címének tudója biztos helyi lehet, és aztán csak megtalálták őket, sőt más ismerőseiket is. Péntek reggelre minden infót feltettek egy dvd-re és bevitték a rendőröknek, hogy segítse a nyomozást. Mostmár a fiú vecsési címét is tudják az igazi neve mellett, bár a fiú tudtukkal nem él otthon. "A leányzónak tömegneve van", így őt nehezebb lesz megtalálni. Abban már kevésbé bíznak, hogy meglesznek a telefonok.