Baleseti helyszínt biztosító rendőrautónak ütközött egy mentő

MTI
2013.06.16. 08:50 Módosítva: 2013.06.16. 12:40

Két ember megsérült abban a mentőautóban, amelyik egy korábbi baleset miatt útlezárást biztosító rendőrautónak hajtott szombat éjszaka a 74-es főúton - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Nothoff Ingrid elmondta: egy vontatmánnyal közlekedő traktor és egy személyautó ütközött először össze a 74-es főúton Egervár és Győrvár között. Az út érintett szakaszát a rendőrök teljes szélességében, mindkét irányból lezárták. A lezárt útszakaszon Győrvár irányából Egervár felé átengedtek egy mentőautót, amelyik egy idős asszonyt szállított Zalaegerszegre. Egyelőre nem tisztázott okból a gősfai elágazónál az útlezárást biztosító, villogó fényhíddal a forgalommal szemben álló rendőrautónak ütközött a mentő, amelynek sofőrje az út menti vízelvezető árokba hajtott és ott egy beton hídfejnek ütközött.

A baleset során súlyos sérüléseket szenvedett a mentőben szállított asszony, a sofőr mellett helyet foglaló mentőápoló pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. Mindkettőjüket két másik mentővel kórházba szállították - közölte a sajtófőnök. Elmondta: az első balesetben az autót vezető fiatal nő könnyebben megsérült, őt a mentők már korábban kórházba vitték.

mento rendor
Fotó: MTI