Emberölés miatt vádat emelt a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az ellen a fiatalkorú püspökladányi fiú ellen, aki egy késsel halálra szúrta társát egy lány miatt tavaly októberben – közölte Jónáné Pocsai Edit főügyész pénteken. Az ügyről elmondta: a 17 éves vádlott és a 18 éves sértett Püspökladányban 2012 tavaszán megismerkedett egy helybéli lánnyal, akivel mindketten szerettek volna párkapcsolatba kerülni. A lány ugyan egyikükkel sem szimpatizált, de a két fiú között egyre jobban megromlott a viszony, és megállapodtak abban, hogy a kettőjük közötti nézeteltérést erőszakkal fogják elintézni, és megverekszenek.

A sértett egy barátjával 2012. október 30-án megjelent a vádlott lakóhelyén és kihívta őt az utcára. Összeverekedtek, a vádlott elővette a magával vitt kést és több alkalommal hasán, mellkasán, hátán megszúrta a sértettet. A fiatal férfi ekkor futva próbált menekülni, a vádlott üldözőbe vette és megöléssel fenyegette, a sértett néhány száz méter megtétele után összeesett. A vádlott hazaindult és útközben odaszólt a sértett barátjának, hogy hívja a mentőket, mert a sértett rosszul van. A mentősök kiérkezésekor a 18 éves fiú már halott volt. A 17 éves fiú félt tettének következményeitől, ezért vonattal Szolnokra utazott. Később viszont önként visszatért és jelentkezett a rendőrségen. A vádlott előzetes letartóztatásban van, az ügyész a vádiratban szabadságvesztés kiszabását indítványozta vele szemben a Debreceni Törvényszéken.