Két nap alatt 122 rosszullét a Hungaroringen

MTI
2013.07.27. 20:39

A Forma-1-es hétvége első két napján 122 embert kellett ellátniuk a mentőknek, jellemzően a hőség okozta rosszullét miatt, a mogyoródi Hungaroringen – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szombaton az MTI-nek. A versenypályán nem, a nézőtéren viszont annál több dolguk volt a mentőknek pénteken és szombaton. Az első napon 45, míg a második napon 77 embert kellett ellátniuk. Valamennyiüket a helyszínen látták el, kórházba senkit sem kellett szállítani. A hangosbemondón keresztül folyamatosan figyelmeztetik az embereket a rendszeres vízfogyasztásra és a hőség elleni védekezésre.

A mentőszolgálat szóvivője azt is elmondta: vélhetően annak köszönhetően, hogy akik tehették, otthon maradtak, vagy a vízparton hűsöltek, a hőség ellenére országosan nem volt a szokásosnál több riasztásuk a mentőknek. A Forma-1-es a futam vasárnap délután 2-kor rajtol. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt vasárnapra tizenöt megyére – köztük Pest megyére – is a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést adott ki.

Az Index percről percre közvetítését a hőségről erre találja ---->>>

A Hungaroringről is közvetítenek, azért ide kattintson ---->>>