horoszkóp

Előzetesbe került a kislányt fogdosó makói férfi

2013.09.02. 09:34

Igazságügyi megfigyelő és elmegyógyító intézetben lesz előzetesben az a makói férfi, akit szeméremsértés miatt csütörtökön vett őrizetbe a rendőrség. (Legfeljebb szeptember 30-áig marad ott, ennyit ír elő a jogszabály.)

A férfit azzal gyanúsítják, hogy 2013. augusztus 18-án, délután három óra körül Makón megfogdostott egy gyermekkorút, aki az utcán elhaladt mellette, míg ő a kerékpárján ült. Az ügyészi indítvány szerint N. M. megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy egy nappal később, délután kettő körül a mellette gyalogosan elhaladó gyermekkorú sértettnek szeméremsértő módon mutogatta a nadrágjából elővett hímvesszőjét, miközben azt önkielégítést végezve húzogatta.

Mivel a férfit 2010-benletöltendő börtönbüntetésre ítélték szeméremsértés miatt, és visszaesőnek tűnik, attól lehet tartani, hogy szabadlábon újabb bűncselekményt követne el. A bíróság szerint pszichiátriai kezelése szükséges.

A bíróság döntését az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, míg a gyanúsított védője fellebbezést jelentett be, így a végzés nem jogerős.