Pénzt vittek el egy nemzeti dohányboltból a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen, a rendőrség lopás megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a gyanúsítottakkal szemben - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Dobi Tamás elmondta, a nyomozás adatai szerint az elkövetők még augusztus 30-án a hajnali órákban törték fel a zempléni városban lévő nemzeti dohányboltot. A tettesek miután bejutottak az üzletbe, a kazettában lévő készpénzt felkapták, majd elmenekültek a helyszínről. Hozzátette: a rendőrök elfogtak egy 27 éves sátoraljaújhelyi férfit, aki kihallgatásán beismerő vallomást tett. A bűncselekményt nem egyedül követte el, társát még keresik.