Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség ismeretlen tettes ellen a péntek délelőtt Szombathelyen, egy építkezésen földomlás következtében meghalt két ember ügyében – közölte honlapján a rendőrség. A tájékoztatás szerint egy 34 éves és egy 54 éves jánossomorjai férfi vesztette életét, amikor a vasi megyeszékhelyen egy kiásott gödörben rájuk zúdult a kitermelt föld.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság korábbi közleménye szerint a munkásokat munkagépekkel kiszabadítani igyekvő tűzoltók már csak a holttestüket tudták kiemelni a gödörből.
Leibinger Eszter, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a szakértők bevonásával végzett helyszíni szemle már befejeződött, az adatgyűjtés és a tanúk kihallgatása jelenleg is tart.