"Egyetlen szó nélkül tolta a kisgyereket a folyosón. Sejtettem, hogy baj lehet, mert nem is köszönt a Katika" – mondta a Vasárnapi Blikknek Mária, az egyik szomszédja annak a nőnek, aki a gyanú szerint a Dunába ölte egyéves kisgyerekét pénteken, az Árpád hídnál. A szomszéd úgy tudja, a nőt egyszer már be kellett vinni a pszichiátriára, mert magából kikelve üvöltözött egy piactéren. L. Katalin elmondása szerint gyerekével együtt akart öngyilkos lenni, végül a gyereket a Dunában hagyta, ő maga viszont kiment a vízből.

Egy másik szomszéd szerint mindennaposak voltak a viták a családban a Milán nevű kisfiú születése után. "Valószínűleg szülés utáni depresszió gyötörte Katit" – mondta a szomszéd. Kiderült, a családfő egy ideje már nem lakott otthon, és a viták miatt a nagyobbik gyerek, a 16 éves Szandra is többször elment otthonról. "A kicsi a múlt héten, 17-én volt egyéves. Az apja ajándékkal a kezében kopogott az ajtón, ám Kati a rácsot sem nyitotta ki, azon át lökte el a férfit, aki ott éjszakázott a lépcsőházban" – mesélte a Mónika nevű szomszédasszony. A lap a védőnőt is megkereste, aki szerint kiemelten figyelték a családot, de nem volt előjele egy ilyen tettnek.

A Borsnak nyilatkozó szomszéd pedig azt mondta, a nőnek van egy 13-14 év körüli fia, aki egyszer ki akart ugrani az ablakon, a nő pedig terhesen is italozott. "Egy agresszív, rendkívül ijesztő tekintetű nőt képzeljenek el" – nyilatkozta Sz. Mária a lapnak. Az már kiderült, a gyermek halálát vízbefulladás okozta, a 35 éves anyukát elmeszakértő vizsgálja, előzetes letartóztatását is kezdeményezte a rendőrség.