Kizuhant egy Miskolc belvárosában lévő szórakozóhely első emeleti erkélyéről egy fiatalember szombaton éjszaka 11 óra körül, aki bele is halt a sérüléseibe – írja a Boon. A 26 éves férfi biciklivel ment a Szinva teraszra, ahol egy szórakozóhely előtt letette azt, de később bentről meghallotta, hogy valakik játszanak a csengőjével, úgyhogy kihajolt az első emeleti ablakból, hogy figyelmeztesse őket, de ittassága miatt átbukott rajta. A mentők a fejsérült férfit a megyei kórház traumatológia osztályára szállították, ám ott életét vesztette, az újság információi szerint út közben kétszer is újraélesztették még. A rendkívüli haláleset ügyében a Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatásági eljárást indított.