A 37 éves nő és három társa 2011 októberében megtámadott egy férfit, illetve annak élettársát. A véres bűncselekmény előzménye az volt, hogy az ügy másodrendű vádlottja 2011 nyarán összeismerkedett a későbbi sértettel. A férfi és a nő rövid időre összeköltözött, de néhány hónap múlva K. Lajos visszament korábbi élettársához. A nő ekkor már gyermeket várt a férfitől.

Az elhagyott asszony és testvére, valamint annak gyermeke 2011. október 11-én az alkoholtól felbátorodva úgy döntöttek, hogy elmennek K. Lajoshoz, és felelősségre vonják. Útközben csatlakozott a terhes nő fia, a negyedrendű vádlott is. K. Lajos a támadás során 2-3 hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett, de figyelemmel az elkövetés eszközére, a sérülés helyére és a szúrás erejére, életveszélyes sérülés is kialakulhatott volna, amelynek elmaradása nem az elsőrendű vádlotton, K. Gyöngyin, hanem a véletlenen múlott – áll az ítéletben.

Az ügyben idén áprilisban hozott elsőfokú ítéletet a Kecskeméti Törvényszék. A másod-, harmad-, és negyedrendű vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönbüntetéseket szabott ki a bíróság, ez a döntés jogerőre emelkedett, míg az elsőrendű vádlott védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára. K. Gyöngyit életveszélyt okozó testi sértés kísérlete, társtettesként elkövetett magánlaksértés, kiskorú veszélyeztetése és társtettesként elkövetett garázdaság bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A Szegedi Ítélőtáblán született döntés jogerős - írja a baon.hu.