Negyedórás dulakodás után sikerült a rendőröknek megbilincselni azt a férfit, aki a vád szerint 2012. október 11-én Apátfalván Hummer terepjárójával szándékosan halára gázolta Kenéz Imre rendőrjárőrt – mondta korábban egy szemtanú, akinek vallomását kedden ismertették a Szegedi Törvényszéken. A Hummerek konvoja mögött haladó román kamionsofőr akkor ért Apátfalvára, amikor a gázolás már megtörtént. Azt látta, hogy rendőrök dulakodnak a vádlottal, több lövést is hallott, a földön pedig egy kést is fölfedezett. A kamionsofőr megpróbált segíteni a földön fekvő áldozaton, aki szerinte nagyon rossz állapotban volt.

A tanú elmondta, a vádlott egyik útitársa egy kamerával rögzítette a történteket. A vádlottról készült elmeorvos szakértői vélemény szerint nem szenvedett elmebetegségben, kóros tudatzavarban, szellemi leépülésben. A férfi személyisége kiegyensúlyozatlan, érzelmileg labilis. Állítása szerint, bár korábban devianciába hajló lépések is tarkították életét, fiatalkori botlásaiból tanult. Amióta családot alapított, meggondoltan cselekszik. A szakértő nem talált olyan adatot, amely alátámasztotta volna a férfi kábítószer-, alkohol- vagy gyógyszerfüggőségét.

A pszichológus előtt a vádlott egyértelműen az őt és társait ért – általa igazságtalannak tartott – hatósági lépéseket okolta a történtekért. Következetesen tagadta, hogy szándékosan gázolta volna el az áldozatot, a rendőrrel és az őt segítő civillel folytatott dulakodásáról pedig azt állította félelmében, saját életét védve cselekedett.

A szürke zakót viselő, haját hátul lófarokban összefogó vádlott szótlanul hallgatta végig Joó Attila tanácsvezető bíró szavait. Thomas Robert B. ingét nyakig begombolta, így nem látszottak tetoválásai. A vádlottról kiderült, két gyermeke van, az ebédszünetben pedig hosszasan beszélgetett feleségével, aki végig jelen volt. A tárgyaláson ott volt az osztrák nagykövetség több munkatársa is. Joó Attila elmondta, a per csütörtökön a rendőr tanúk meghallgatásával folytatódik. Az október 31-ig kitűzött összesen négy tárgyalási napon nem lehet befejezni az ügyet, a per három hónapon belül folytatódik.