horoszkóp

Női ruhában találtak rá egy tóban lebegő férfire

2013.11.04. 10:25

Jászapátin a Panna kútja-tóban november 1-jén egy helyi férfi holttestét találták meg a horgászok, a rendőrség vizsgálja a rejtélyes haláleset körülményeit. A helyiek elmondása szerint nem zárható ki, hogy a férfit megölték – írja a szoljon.hu.

"November elsején délelőtt jöttem a Panna-tó közeli Nyárfás utcából és messziről láttam, hogy valami szőrgombóc van a tóban" – mondta a Szoljon.hu-nak Bécsi Pál, a jászapáti Munkás Horgászegyesület elnöke. "Először azt gondoltam, hogy egy elpusztult kutya lebeg a vízben. A tó partján horgásztak néhányan és szóltam a horgászoknak, hogy talán állat teteme van a vízben. A horgászok azt hitték, hogy kacsa úszik a vízen. Majd közelebb menve, a tó széléről láttuk azonban, hogy nem állat, hanem emberi holttest van a tóban. Hassal volt a vízben, lapockáig látszódott. Az egyik horgásztársammal úgy döntöttünk, hogy a csónakkal beevezünk a tóba, a holttest irányába. A csónaklapáttal a test alá nyúltunk és mi úgy állapítottuk meg, hogy női holtestet találtunk, mert melltartó és női ruha volt rajta. Később derült ki, hogy egy férfi volt az. Szóltunk a rendőrségnek, majd jöttek a tűzoltók is, akik létra segítségével kiemelték a holttestet a tóból. A teste több pontján kék foltokat, ütésnyomokat lehetett látni. Pénteken már sötétedett, amikor végeztek a helyszínelők. Információk szerint a bűncselekmény sem zárható ki az ügyben."

Az elhunyt férfi bátyja A lapnak elmondta, hogy egy hete nem tudtak semmit a testvérükről, aki a múlt hétvégén egy szórakozóhelyre ment bulizni. "November elsején pénteken az egyik kollegámnak telefonált az anyósa, hogy megtalálták a testvéremet a Panna-tóban. A helyszínre siettem, borzalmas volt átélni az eseményeket. Béla férfi testbe született, de nőként élt, elfogadtuk másságát. Csak találgatni tudunk, hogy mi történhetett. A torkán, arcán ütésnyomok voltak, a testét sérülések borították. Ebből következtetünk arra, hogy az öcsémet valószínűleg megölték és utána a tóba dobták. Jelenleg folyamatban van a nyomozás az ügyben, keddre várjuk a boncolás eredményét" – mondta a tóban megtalálta férfi testvére, Oláh László.