horoszkóp

Felfüggesztették az utasveréssel vádolt BKK-ellenőrt

2013.11.06. 11:39 Módosítva: 2013-11-06 11:49:03

A Facebookon  kezdett terjedni egy történet, mely szerint a BKK egyik ellenőre egy idősebb hölgyet bántalmazott a Széll Kálmán téren. A hölgynek a leírás szerint érvényes bérlete volt, az ellenőr viszont azt vélelmezte, hogy hamis. A nőt leteperő ellenőrről fotó is készült, Sz. Andrásként azonosították. Az ügyben megkerestük a BKK-t, amely az alábbi választ adta arra, hogy az ő olvasatukban mi történt pontosan.

"A bejegyzést olvasva a Budapesti Közlekedési Központ azonnal teljes körű vizsgálatot indított, és mindent megtesz az igazság kiderítéséért, a szemtanúk felkutatásáért és azért, hogy az érintett hölgyet megtaláljuk, hiszen nálunk nem tett bejelentést az ügyben, illetve hatósági megkeresést sem kaptunk. Ahogyan korábbi közleményeinkben is hangsúlyoztuk: az alkalmazottaink és az ügyfelek közötti atrocitás, a testi és szóbeli bántalmazás, a durva, indulatos viselkedés társaságunk szolgáltatói tevékenységével nem egyeztethető össze. Az ügyben érintett kollégát a vizsgálat lezárásáig felfüggesztjük a munkaköréből."

A közlekedési központ tájékoztatása szerint a jegyellenőr a 2013. november 4-én a 222-es autóbuszon dolgozott, amikor egy 50-60 közötti nőtől kérte a bérletszelvényét. Az ellenőr úgy ítélte meg, hogy az egyébként teljes árú bérletszelvény valószínűleg hamisított, de UV-lámpájának meghibásodása miatt erről nem tudott megbizonyosodni. Megkérte a bérletszelvény tulajdonosát, fáradjon vele az M2-es metró Széll Kálmán téri állomásához, hogy ott ellenőrizhessék a bérletszelvény biztonsági elemeinek meglétét.

Az M2-es metró végállomásán megerősítették, hogy az értékszelvény hamis. "A jegypénztáros és a jegyellenőr az addig teljesen nyugodt, együttműködő hölggyel is közölte a hamis bérletszelvény tényét, ám ekkor a hölgy megijedt, méltatlankodni kezdett, tagadta a hamisítást, majd kijelentette, hogy a pótdíjazásban nem hajlandó együttműködni, és elhagyja a helyszínt. A jegyellenőr a rendőri segítségkérés mellett döntött. Hogy a lehetséges elkövetőt a helyszínen tartsa, bal kézzel megfogta a hölgy jobb karját a könyökénél, másik kezében pedig a bérletet tartotta."

A BKK levelében közölte, hogy a bérlethamísitás bűncselekmény, és "nem a blicceléssel megegyező súlyú jogsértés".

Aztán egy fordulattal megjelent 2-3 idegen, akik az ellenőrt "lefogták, kézfejét erősen a falhoz csapva a falhoz szorították, miközben a hamis bérletet használó hölgy sietve elhagyta a helyszínt".

A BKK megállapította, hogy a jegyellenőr jogszerűen járt el az utassal szemben, amikor pótdíjazást kezdeményezett a hamis bérletszelvénnyel utazás miatt, és az utast a bűncselekmény elkövetésének gyanújával a helyszínen kívánta tartani. Ugyanakkor ezt meghaladó intézkedés nem megengedhető, ha igaz a bántalmazásról szóló történet, az a BKK számára nem elfogadható.

Látta az esetet? Mondja el, mi történt!

Kérjük az ott és akkor jelen lévő, az igazság elmondására hajlandó személyeket, hogy mint szemtanúk jelentkezzenek a BKK Ügyfélszolgálatán személyesen (1075 Budapest VII., Rumbach Sebestyén u. 19–21.) vagy a + 36 1 3 255 255 telefonszámon, illetve levélben, a bkk@bkk.hu e-mail címen.