horoszkóp

Nevelőotthonba került a romáknál talált kislány

2013.11.06. 16:12

Nem vérszerinti szüleinél, hanem egy bolgár nevelőotthonban helyezték el a kislányt, akire pár héttel ezelőtt egy görögországi cigánytelepen találtak rá. Ugyan vérszerinti anyja, aki állítólag maga adta el lányát, azóta már előkerült, de Mariát mégsem vihette haza, sőt, azóta többi gyermekét is elvették tőle. A Daily Beast szerint ugyanis az asszony és családja meglehetősen rossz körülmények között él.
Szása Ruszeva egyébként anyagi helyzetével indokolja azt, hogy miért hagyta Görögországban akkor csupán héthónapos lányát. Állítása szerint nem volt pénze arra, hogy visszavigye magával Bulgáriába, azt viszont határozottan elutasítja, hogy pénzért szabadult volna meg tőle. Persze amikor kiderült, hogy mivel vádolják, elmenekült, és hatóságok ezt az alkalmat kihasználva gondozásba vették a vele együtt lakó gyermekeit. Ugyan Szása Ruszeva már nem gyanúsított, a rossz életkörülmények miatt nem kapta őket vissza, de tarthatja velük a kapcsolatot, és ha sikerült megfelelő otthont teremtenie számukra, akkor a gyermekek visszatérhetnek anyjukhoz, de egy szakember szerint erre nincs sok esély.