horoszkóp

Vascsővel verték agyon, majd a csatornába dobták

2013.11.15. 11:21

Még november 10-én, a Nagy-éri-csatornában találták meg annak a 39 éves férfinek a holttestét, akinek halála körülményeit nem tudták egyértelműen meállapítani, ezért ügyében nyomozást indtítottak, írja a police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint az elsődleges intézkedések során kiderült, hogy a férfi 2013 augusztusa, szeptembere óta ismeretlen helyen tartózkodott, ami miatt  a Bajai Rendőrkapitányság október közepén a körözését rendelte el.

Az elvégzett igazságügyi orvosszakértői boncolás eredménye szerint a férfi nem természetes halált halt, ezért a A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság november 13-án emberölés elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen. Az eddigi adatok szerint az elhunyt 2013. szeptember 1-jén Kalocsán felkereste volt barátnőjét, a 43 éves V. Brigittát, akinél ekkor ott volt a nő jelenlegi barátja, J. Péter 36 éves kalocsai férfi is. A ház műhelyében először szóváltásba kavarodtak, majd J. Péter és V. Brigitta vascsővel több ütéssel megölte a 39 éves férfit. Később az egyik hozzátartozójuk, a 67 éves V. Gáborral együtt elszállították a holttestet, majd Kisfoktő külterületén, az 51-es főút közelében található Nagy-éri-csatornába rejtették.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai V. Brigittát és J. Pétert emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, V. Gábort pedig bűnpártolás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nyomozók mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.