Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 15 éves fóti fiú ellen, aki a helyi gyermekotthonban berendezéseket rongált meg, majd két nevelőt is megütött - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy az eddigi adatok szerint a 15 éves fiú kedd délelőtt megrongálta a fóti gyermekotthon egyik ajtaját, majd egy ott dolgozó nevelővel szóváltásba keveredett, miután nem kapta meg a megrongált ajtóhoz tartozó kulcsot. A dulakodássá fajult vita közben a nevelő megsérült. A kamasz továbbra is agresszívan viselkedett, újabb tárgyakat rongált meg, majd egy másik nevelőt ököllel megütött és megfenyegetett. A dunakeszi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, később pedig őrizetbe vették a fiút, majd kezdeményezték előzetes letartóztatását – tette hozzá a szóvivő.