Egyelőre nem várható az Eva Rezešová által okozott tavaly augusztusi baleset áldozatai rokonainak nem vagyoni kártérítése – mondta el a Velvet kérdésére Hantos Ádám, a hozzátartozók jogi képviselője. "Rezešová, illetve a Rezeš-család azon túl, hogy egy éve kifizette a temetési költségeket a hozzátartozóknak, egyéb kártérítést többszöri kérésünk ellenére nem fizetett. Ezt azért tartom elfogadhatatlannak és felháborítónak, mert ebben az esetben a nagymértékű, bizonyított sebességtúllépés miatt Rezešová polgári jogi felelőssége egészen biztosan fennáll, függetlenül a büntetőjogi felelősségtől. Úgy néz ki, hogy a hozzátartozók részére nem marad más megoldás, mint polgári perben követelni a jogos igényüket" – jelentette ki az ügyvéd.

A sértetti hozzátartozókat "nagyon megviseli, hogy kvázi újra át kellett mindent élni a bírósági tárgyalásokon. Különösen, amikor orvosszakértők nyilatkoztak, az nagyon nehéz volt nekik". Dühösek a helyzet alakulására is, hogy a rendőrök eljárási szabályokat szegve kérdezték ki a baleset után Rezešovát, valamint az illetékes kórház orvosai is szabálytalanul intézték a vérvételt (ami az ittasság megállapítása miatt lehetett volna kulcsfontosságú). Az ügyvéd szerint "Rezešová a baleset után azt mondta a kiérkező rendőrnek, hogy elaludt, ezt azonban valószínűleg nem fogja figyelembe venni a bíróság, mert a rendőr nem figyelmeztette, hogy a vallomástételt megtagadhatja. Rezešová sem a helyszínelő rendőrnek, sem a vérvételnél az orvosnak nem említette, hogy a baleset után alkoholt ivott volna, 4 hónappal később viszont már erre hivatkozott” – folytatta Hantos Ádám.

A rokonok nehezen bírják a nagy nyilvánosságot, bár várhatóan ott lesznek a tárgyaláson is. "Az utolsó tárgyaláson, az utolsó szó jogán kijelentette Rezešová, hogy nagyon sajnálja a dolgokat. Az rosszul esett a hozzátartozóknak, hogy egyszer sem nézett a szemükbe, egyszer sem ment oda, nem fordult oda feléjük, és tett olyan őszinte megnyilatkozást, hogy 'kedves hozzátartozók, nagyon sajnálom, nem akartam, megbántam'" – mondta a sértetti képviselő. Szerinte ezt nem betanult szövegként kellett volna előadnia. "Ő annyira hisz az ártatlanságában, annak ellenére, hogy 170-nel ment, ami a hozzátartozók részéről vérlázító" – tette hozzá.

A Velvet a pert közelről ismerő forrása hozzátette, a rokonok elégedetlenek azzal is (és ez talán jogalkotói gond is), hogy Rezešováék több neves szakértőt vontak be saját költségen az eljárásba, akik zömmel az ő verziójukat igazolták, ellentétben a rendőrség által felkért független szakértőkkel, akik megállapították a vádlott felelősségét. Korábban az áldozatok hozzátartozói panaszkodtak is emiatt, és az ügyészség is egyikük kizárását kérte. Melegh Gábor műszaki szakértő korábban visszautasította a sértetti hozzátartozók felkérését, majd Rezešováéknak igent mondott – írta meg korábban az Index is.