A TV2 Mokkában Eva Rezesova ügyvédje, dr. Novák Péter elmondta, Rezesova a közhangulat miatt napok óta erre készült, számított rá, hogy nem maradhat házi őrizetben. "Különösebb luxuskörülményt nem találtam" – mondta az ügyvéd, és hozzátette, hogy minden ilyen első fokú döntés után számolni kell azzal, hogy megszüntetik a házi őrizetet. Rezesova a másodfokú bíróság döntéséig előzetes letartóztatásban marad. "Tizenegy napig volt háziőrizetben, tizenegy nap alatt naponta két alkalommal ellenőrizte a rendőrség, ha szökni akart volna, már megtette volna." Az ügyvéd azt is elmondta, hogy szerinte nem Rezesováról és a négy halottról van szó, véleménye szerint Rezesova személye miatt olyan a közhangulat, amilyen. 

Hantos Ádám, a balesetben elhunytak hozzátartozóinak ügyvédje elmondta, ügyfelei elfogadhatatlannak tartották, hogy Rezesova luxuskörülmények között élt. Hozzátette, nem örülnek, hogy a házi őrizetből előzetes letartóztatásba került Rezesova, mert jelenleg is gyászolnak.