Hisz az ártatlanságában, ezért segíteni akar egy exrendőr a férje meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt 32 éves Sápi Andreának, ezért feleségül vette. Úgy hiszi ugyanis, hogy így eredményesebben küzdhet a nő jogaiért, írja a BorsA férfi már több feljelentést írt a nő ügyében, és beadvánnyal fordult a stras­bourgi emberi jogi bírósághoz. "Október 15-én a kalocsai börtönben fogadtunk örök hűséget egymásnak. A szertartás szűk kör­ben zajlott. Az egyik tanú Andrea édesanyja, a másik az öccse volt. Én pedig nemcsak karikagyűrűt, de egy fehér rózsacsokrot is adtam Andreának, ártatlansága szimbólumaként" – magyarázta a névtelenséget kérő férfi a lapnak, majd hozzátette, hogy a fél óra beszélőről lemondott a család javára. Hangsúlyozta: segíteni akarása mögött nincsen romantikus nagy szerelem, csak hisz a nő ártatlanságában. Amellett, hogy nőül vette, még azt is kérte, hogy minden hónapban segíthessen törleszteni a nőnek a büntetőper 10 millió 350 ezer forintos költségét. 

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért elítélt asszony egyébként a fegyházban azt állította, hogy elcsábította őt az egyik börtönről, akinek társa falazott. A két férfi ellen eljárás indult, az elsőfokú bíróság azonban nem látta bizonyítottnak a nő vádjait. Az ítélet még nem jogerős.