Január negyedikén előzetes letartóztatásba helyezte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a 37 éves muraszemenyei férfit, aki a gyanú szerint december 27-én a melléképületbe csalta, egy bottal leütötte, majd megerőszakolta testvére élettársát, írja honlapján a rendőrség. Az elsődleges orvosi vélemény szerint az asszony nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A férfi a bűncselekmény elkövetése után eltűnt. A nagykanizsai nyomozók 2014. január 2-án a reggeli órákban Letenye belvárosában fogták el, és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a bűncselekményt nem ismerte el, azzal védekezett, hogy már régóta szexuális viszonya van a nővel.