Halálra gázolt egy kerékpárost egy teherautó Győr közelében pénteken délután – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Kocsis Tünde elmondta: a rendőrség vizsgálja, hogyan történt a baleset, amelyben egy helyi férfi vesztette életét Győrújbarát belterületén. 


Nagyobb térképre váltás

Elsodort egy autó egy kerékpárost Kóka és Tóalmás között is péntek délután, a férfi a helyszínen meghalt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Beluzsárné Belicza Andrea szerint a 38 éves férfi egy kivilágítatlan kerékpárral haladt a Kókát Tóalmással összekötő úton, amikor délután 5 óra körül egy autó elsodorta. A kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét. A nagykátai rendőrök jelenleg is helyszínelnek, forgalomkorlátozás elrendelésére nem volt szükség – tette hozzá a szóvivő.