Fiai molesztálásával gyanúsítanak egy hódmezővásárhelyi férfit, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a gyanú szerint a hódmezővásárhelyi férfi 2012 tavaszától egy éven át rendszeresen fajtalankodott öt- és hétéves fiával, rendszeresen bántalmazta is őket, veszélyeztetve ezzel testi, erkölcsi és érzelmi fejlődésüket. A főügyészség a nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette, valamint a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult eljárásban indítványozta a férfi előzetes letartóztatásának elrendelését.