Csütörtök reggel 8 óra 30 perc körül egy fiatal lányt gázolt el a HÉV a kutyájával együtt Budapesten, a Filatorigát HÉV-megállónál. A lány életben van, de információink szerint az állapota kritikus, a mentő 20-30 percen keresztül parkolt a megállóban, feltehetőleg azért, hogy megpróbálják stabilizálni az állapotát.

A BKK helyszínelői értek szinte elsőként a helyszínre, és azonnal meghallgatták a szerelvény vezetőjét.

A  szemüveges, hosszúhajú lánynak látnia kellett, hogy jön a szerelvény, nem is lépett még a sínekre, amikor elsodorta az érkező, de már erőteljesen lassító vonat. Nem esett a sínek alá, így a tűzoltók beavatkozására nem volt szükség – jelentette tudósítónk a helyszínről.

A helyszínre percek alatt érkezett meg a csillaghegyi rohamkocsi és a rendőrök elmondásai szerint már helyszínen életmentő beavatkozásokat végzett, mint megtudtuk, koponyalapi törés és eszméletlenség miatt intubálták is a kislányt.
 
Olvasónk, aki szintén a szerelvényen utazott, egy meglepő dologra hívta fel a figyelmünket. Leírása szerint a csillaghegyi rohamkocsi percek alatt ért a helyszínre. "Mindez nem meglepő eddig, hiszen ez a dolguk, viszont olyat még nem láttam, hogy ebben rendőr is részt vett volna. Az első egyenruhások, akik megérkeztek, láthatósági mellényben voltak, és kérdezősködtek, hogy mi történt, akik viszont pár perccel később jöttek, sima rendőrruhában voltak, és az egyik közülük azonnal beszállt a mentőbe, és elkezdte a mentőkkel együtt ellátni a kislányt. Nagyon meglepődtem, amikor láttam, hogy a gyógyszereket szívta fel, és lélegeztette azzal a gumibalonnal a beteget. Ha jól láttam, el is ment a mentővel. Nem igazán kedvelem a rendőröket, mert sokszor úgy gondolom, nem azt csinálják, mint ami a dolguk lenne, de ez egy olyan gesztus vagy dolog volt, amibe beleborzongtam, és jó volt látni, hogy milyen összhangban dolgoztak együtt a mentős kollégáikkal. Tényleg tiszteletreméltó."

A balesetet követően az utasok azonnal megpróbáltak segíteni a fiatal lányon, már a mentők megérkezése előtt egy végzős mentőtiszt hallgató volt elsősegélyt nyújtott, egy izolációs takarónak nevezett kihűlés ellen védő takaróval takarta be az eszméletlen lányt, akinél vérzéscsillapítást alkalmaztak a mentők megérkezéséig. Információink szerint az áldozat a közeli Kaszásdűlő lakótelepen lakik szüleivel.

Az MTI tájékoztatása szerint a lányt súlyos fejsérüléssel szállították kórházba.

Sem a a rendőrség, sem a mentőszolgálat sem tudott még konkrétumokról nyilatkozni, de azt megerősítette, hogy súlyos állapotban van az áldozat.

Gyorshírünk megjelenése után 10 perccel a Mozaik Állatorvosi Rendelő orvosa érkezett a helyszínre, hogy segítsen a fekete törpe uszkáron, aki a lánnyal volt a baleset idején. Az Oszi névre hallgató kutyus áthűlt, sokkos állapotban volt. A sokktalanítás után további sürgősségi ellátásra már nem volt szükség. Jenleg a kutyus a rendelőben van.