Nem jogerősen tíz év börtönre ítélte csütörtökön a Kecskeméti Törvényszék azt a 37 éves, magyar-román kettős állampolgárságú férfit, aki 2012 novemberében megölt egy állapotos prostituáltat Kecskeméten – írja a baon.hu.

A vád szerint a Romániában született, családjával 2001 óta Magyarországon élő, magyarul jól beszélő háromgyermekes családapának megromlott a kapcsolata feleségével, főleg O. Frigyes rendszeres italozása miatt. 2012. november 2-án a nap folyamán többször fogyasztott alkoholt – sört és tömény italt is –, ennek ellenére Városföldről átvezetett Kecskemétre, és a megyeszékhelyen belül is autózott. A 20 éves prostituáltat a Mindszenti körúton vette fel, majd a Juhász utcába hajtottak, és a vasúti átjáró közelében álltak meg. Út közben összevitatkoztak az aktus tarifáján. A sértett elővette a telefonját, mire O. Frigyes – azt gondolva, hogy a lány a futtatóját értesíti – a vezető ülés alól elővette kését, és egyszer szíven, illetve tüdőn szúrta a nőt. A prostituált – aki öt hónapos várandós volt – ekkor kiugrott a kocsiból, elkezdett futni, de néhány lépés múlva összeesett és meghalt. Halálát mellűri elvérzés és szívbénulás okozta.

A Bács-Kiskun megyei online lap beszámolója szerint az áldozat holttestet másnap reggel találta meg egy vasutas. A rendőrség nagy erőkkel kezdte el kutatni a tettest. Pár nappal később eljutottak a gyanúsítottig: valaki látta, hogy a prostituált a végzetes estén beszáll későbbi gyilkosa szürke Daewoo Racerébe. A férfi, miután a rendőrök elfogták, azonnal bevallotta tettét, amit később a helyszíni kihallgatáson is megismételt. O. Frigyes később azonban a nyomozási bíró előtt visszavonta beismerő vallomását, és azt mondta, hogy nem ő követte el a bűncselekményt, hanem egy harmadik személy. A büntetőper első tárgyalásán viszont O. Frigyes újra kijelentette: elismeri bűnösségét.

Dr. Hadnagy Ibolya tanácselnök a vádlottat a tíz év börtön mellett mellékbüntetésként egy év közúti járművezetéstől eltiltásra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A döntés ellen az ügyészség súlyosbításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbeztek.