Rendszám és forgalmi engedély nélküli roncs-Ladával gázoltak halálra egy férfit a Pest megyei Ürbőpuszta környékén 2012 áprilisában. Az ittasan vezető, áldozatát cserbenhagyó sofőr ellen pénteken vádat emeltek – közölte a Budakörnyéki Járási Ügyészség szóvivője. Gyugyi Csilla elmondta: a gyanúsított az Ürbőpusztán lévő tanyáján barátja segítségével leszerelte Ladája motorházának és csomagtartójának a tetejét, az autót az ablaküvegek alatt levágva kabrióvá alakították, majd kalapáccsal és baltával megrongálták. Közben a tanyán, majd a közeli kocsmában nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak.

Estefelé a még működőképes, de lámpák nélküli autóval hazafelé indultak egy lakott területen kívüli úton, rossz látási körülmények között. A kocsit vezető gyanúsított nem észlelte, hogy az út mellett gyalogló férfi táskája az autó elejébe akadt. A sértett a járműnek csapódott, majd az útpadkára zuhant, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A gyanúsított megállt a baleset után, de nem segített áldozatán, hanem tovább hajtott. Az ügyészség halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat a sofőr ellen a Dabasi Járásbíróságon.