A Velvet értesülései szerint prostituált volt az a 18 éves lány, akinek a holttestét kedden hajnalban találták meg Kőbányán. Az előzetes orvosszakértői vizsgálat eredménye szerint a lányt halálra szurkálták – úgy tudjuk, több mint tíz késszúrással végeztek vele. Információink szerint a rendőrség az üggyel összefüggésben egy világos Honda gépjűrművet keres, értesülésünk szerint ebben ölték meg a lányt.

Nem sokkal később a XIV. kerületi Füredi úton megtalálták egy férfi holttestét, aki egy vadászpuskával végzett magával.  Egyes sajtóértesülések szerint ő lehetett a lelőtt lány gyilkosa, a Velvet információi szerint azonban a két halálesetnek nincs köze egymáshoz, és a lány gyilkosa egyelőre nincs meg (a két haláleset közötti összefüggést később a rendőrség hivatalos honlapján is cáfolták.) Úgy tudjuk, hogy a 18 éves lány prostituált volt, holttestét pedig a X. kerületi egyik olyan részén találták meg, ahonnan nem messze rendszeresen álltak az utcán lányok és stricik is.


Nagyobb térképre váltás

A Velvet tudósítója a helyszínről jelentette, hogy a gyilkosság a Zágrábi és a Száva utca sarkán, egy füves területen történt, amit a rendőrök körbekerítettek. A helyszínelés kedden délelőtt még tartott, és egy mentőautó is kiérkezett.

A helyszínnel szemben álló házban lakók a Velvet tudósítójának elmondták, hogy a Zágrábi és a Száva utca sarkán lévő park általában tele van szétszórt, használt óvszerrel, és a házak közötti területeken, illetve a környéken rengeteg drogos, illetve hajléktalan ember szokott ott lenni.

Egy, a házban élő háromgyerekes anya azt mondta, hogy többeket is megtámadtak már a környéken, és este öt után már nem is mernek kimenni az utcára, mert félnek. A lakók közt az a hír terjedt el, hogy a lányt leszúrták, lövést senki nem hallott.

Úgy tudni, hogy a környező utcában már két éve nem állnak lányok, mert mióta térfigyelő kamerák vannak az utcákon, inkább az Üllői útnál dolgoznak. Ugyanakkor néhány környékbeli szerint a lányok azért éjszakánként fel-feltűntek a környező parkokban, parkolókban dolgozni – ám a valós problémát mégsem ők, sokkal inkább a drogosok jelentetik.

A BRFK sajtóügyeletese a Velvetnek elmondta, hogy a holttestet kedden reggel 6 óra 55 perckor találták meg. Kedden délelőtt a holttestet még nem vették a helyszínről, egy sátrat építettek köré, miközben a budapesti rendőrség helyszínelő munkatársai a nyomok rögzítését végezték.

Bognár Kinga, a BRFK szóvivője megerősítette a Velvet értesülését, amely szerint nincs meg az elkövető, ismeretlen tettes ellen nyomoznak emberölés miatt. A sajtóügyeletes ugyanakkor arról nem tudott információval szolgálni, hogy a 18 éves lány valóban prostituált volt-e.

A hajnalban elkövetett gyilkosságtól nem messze, az Üllői út mellett, gyakorlatilag a Határ úttól végig terjedő térség a prostituáltak által kedvelt övezet.

"[A lányok] vagy állnak vagy sétálnak, de azon a területen hosszú évek óta dolgoznak. A lakók sokat panaszkodtak arra, hogy a Zágrábi út  környék eldobált óvszerekkel van tele. Az alacsony lakóházak mellett van egy park, kutyafuttató is van és a nincs messze a Népliget, ezekre a parkos részekre rengeteget járnak a lányok üzletbe" – nyilatkozta a Velvetnek Földi Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének elnöke.

A Velvet értesülései szerint a környéken dolgozó prostituáltakra a futtatóik az autókból vigyáztak, egy-két autó áll rendszeresen a Zágrábi út környékén.

Posztunkat folyamatosan frissítjük.