Tizenhat év fegyházbüntetést rótt ki a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla is arra a celldömölki férfira, aki tavaly több késszúrással megölte édesanyját.

A 44 éves vádlott rendszeresen fogyasztott alkoholt, és emiatt gyakran veszekedett édesanyjával. Tavaly január 18-án a sértett pénzt adott a fiának, hogy tartozásait kifizethesse. A vádlott ezután megivott öt-hat üveg sört egy italboltban, majd amikor hazatért, az anyja felelősségre vonta. A férfi egy késsel többször mellkason és hátba szúrta a sértettet, a nő belehalt sérüléseibe. A vádlott a történtek után a közeli borozóba ment.

Korábban az elsőfokú bíróság a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetetett emberölés bűntette miatt 16 év fegyházra ítélte. A védő a minősítés megváltoztatásáért, valamint a büntetés enyhítésért fellebbezett.

A Győri Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, és kiemelte, a különös kegyetlenség mint minősítő körülmény a szakértői megállapításokból is kiderül. A védelem hivatkozásában szereplő erős felindulásban elkövetett emberölés nem fogadható el.

Az elsőfokú ítélet így jogerőre emelkedett.