Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán első fokon azt a férfit, aki 2012 őszén a Márianosztrai Fegyház és Börtön egyik cellájában többször megszúrta egyik rabtársát – közölte a törvényszék szóvivője az MTI-vel. Koszta János tájékoztatása szerint a jelenleg más ügy miatt jogerős szabadságvesztését töltő férfi mint erőszakos visszaeső a „három csapás" törvény alapján kapott emberölés kísérlete miatt életfogytiglant, a legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételesen szabadlábra. Az ítélet nem jogerős, mert a védő és a vádlott felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A vádlott és az akkor szintén büntetését töltő sértett 2012. október 6-án délelőtt a zárkájuk ablakán keresztül egy madzaggal gyógyszert húztak fel a börtön udvaráról, majd abból ismeretlen mennyiségű tablettát vettek be, ezután pedig kártyázni kezdtek. Játék közben a rabtársak vitába bonyolódtak, emiatt a vádlott ököllel többször arcon ütötte a sértettet, majd az ágyában tartott bicskával közepes erővel megszurkálta. A bicska a férfi nyakánál, a bal állkapocs szögletében okozott sérülést. A történteket látva két, szintén a zárkában tartózkodó, elítélt lefogta a vádlottat, egyikük kivette a kezéből és a földre dobta a bicskát. A zajra felfigyeltek a fegyőrök, a vérző rabot az egészségügyi körletbe kísérték, a férfit később kórházba vitték és megműtötték.

A bíróság ítélete szerint mivel a nyaki főverőér a szúrt sérülés helyétől alig néhány centiméterre van, a sértett akár életveszélyes állapotba is kerülhetett volna. A szerencsének tudható be, hogy nem történt súlyosabb sérülés. A törvényszék kimondta: figyelemmel arra, hogy a vádlott melyik testrészén szúrta meg rabtársát, milyen eszközzel és milyen erővel, megállapítható, hogy a vádlott cselekménye a sértett életének kioltására irányult.