horoszkóp

Utcán késelte halálra volt feleségét

2014.04.03. 07:37

Legalább 10 másodpercig szurkálta H. Aladár egykori feleségét, Máriát szerda hajnalban egy pesterzsébeti élelmiszerbolt előtt. A nő épp sepregetett, amikor az 58 éves férfi leteperte, és halálra késelte – írja a Blikk. Mint arróla  Velvet elsőként beszámolt, a brutális gyilkosság a Nagysándor József utca és Ady Endre utca kereszteződésében található áruház bejáratának közelében történt. "Szabályosan lemészárolta: nagyjából 10-14 másodpercen keresztül vagdosta belé a pengét. Először csak dulakodtak, és bár az asszony próbált védekezni, semmi esélye nem volt. A férfi legalább tízszer szúrt, azután elmenekült" – mondta az egyik szemtanú. H. Aladár ezután autóval távozott, de útközben már magára hívta a rendőrséget. A helybéliek szerint a pár között rendszeresen voltak a viták, mert a férj nem tudott beletörődni, hogy elváltak. "Marcsi három napja arra panaszkodott, hogy retteg a volt férjétől, mert az zaklatja. Egy hete a rendőröket is kihívta, mert Aladár rátámadt" – mondta Mária egyik közelben lakó ismerőse.