horoszkóp

11 évet kapott a várandós nőt verő kecskeméti bokszoló

MTI/velvet
MTI/velvet
2014.04.10. 10:57 Módosítva: 2014-04-10 12:38:42

Jogerősen tizenegy év börtönbüntetésre ítélt a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy kecskeméti férfit, egy egykori amatőr bokszolót, aki kétszer is embertelen módon bántalmazta várandós barátnőjét – tájékoztatta a Velvetet a Szegedi Ítélőtábla sajtóügyeletese. 

A táblabíróság két rendbeli, életveszélyt okozó testi sértés, kitartottság, és a személyi szabadság két rendbeli megsértésének bűntettében, valamint garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és döntött arról, a férfi a legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A jelenleg 21 éves Oláh Tamás 2011 októberében ismerkedett meg barátnőjével, akivel összeköltözött egy kecskeméti lakásban. A férfi nem dolgozott, a nő tartotta el abból a pénzből, amit prostituáltként keresett. A vádlott féltékeny volt, és kevesellte a nő által keresett pénzt, emiatt gyakran veszekedtek. A viták azt követően váltak mindennapossá, és fajultak tettlegességig, hogy a nő 2011 decemberében állapotos lett.

2012. február 11-én egy ilyen veszekedés során az egykori amatőr bokszoló vádlott ököllel egyszer fejen, egyszer pedig mellkason ütötte a nőt, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba a mentők. Az ekkor a terhessége harmadik hónapjában járó nő az orvosoknak azt mondta, sérüléseit úgy szerezte, hogy leesett a lépcsőn.

A veszekedések és bántalmazások ezt követően is folytatódtak, részben azért, mert a férfi így vette rá a sértettet, hogy várandósan is folytassa a prostitúciót. 2012. június 12-én a férfi ismét bántalmazta barátnőjét, azt csak akkor hagyta abba, amikor a sértett egy nagy ütés miatti fájdalmában felkiáltott, és görcsölni kezdett.

Hogy a történtekre ne derüljön fény, a férfi a lakásban tartotta, és nem engedte orvoshoz fordulni a nőt. A sértett csak két nappal később tudott kiszökni. A legyengült nőhöz egy járókelő hívott mentőt, a sértetten a kórházban ismét életmentő műtétet hajtottak végre.

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az indoklás során úgy fogalmazott, csak a csodának köszönhető, hogy a sértett nem halt meg, és később egészséges gyermeket hozhatott világra.

15%
5999 Ft
5100 Ft
15%
2999 Ft
2550 Ft